Brescia, Észak-Olaszország egyik rejtett gyöngyszeme, számos kulturális és történelmi látnivalót kínál. A Lombardiában található város keveri a római kori, középkori és reneszánsz elemeket, így ideális célpont a történelem, művészet és építészet iránt érdeklődők számára.
Makarskai riviéra
Ezt a tengerpartot makarskai riviérának hívják, melyen nem csak Makarska, hanem még több település is található.
Evia nyaralás
Görögország második legnagyobb szigete Evia, mely az Égei-tengerben fekszik. Hossza 195 km, szélessége 5 és 52 km között váltakozik.
Kréta látnivalók
Görögország legnagyobb szigete Kréta, mely igen közkedvelt célpontja a nyaralóknak. Legszebb természeti látványossága a Szamaria-szurdokvölgy Nemzeti Park, mely Európa legnagyobb szurdokvölgye.
Meteorák
A Meteora görög eredetű szó, jelentése levegőben lebegő. Az elnevezés azokra a 100 és 150 méter magas sziklákra vonatkozik, ahová a híres kolostor együttes épült.
Dubai látnivalók
Az Arab Emirátusok második legnagyobb tagja turistaforgalmának zömét novembertől áprilisig fogadja, hiszen a nyári tikkasztó, 40 fok feletti hőségben már jóval kevesebben kíváncsiak a sivatag által határolt városra, bár éppen ennek köszönhetően ilyentájt a szállodák jócskán engednek áraikból.
Kína látnivalók
Peking az ország fővárosa. A leghíresebb látnivalók a Tienamnen tér, a Tiltott Város és a Nyári Palota.
Nevezetességek, látnivalók Thaiföldön
Az ország központi része földrajzilag a Burma határolta nyugati hegyvidékes területtől kelet felé, az északkeleti síkságig terjed
Mallorca utazás
Mallorca, a Földközi-tenger legszebb szigete varázslatos tájaival mindig is vonzotta a változatosságra vágyó utazókat.
Főbb látnivalók Észak-Olaszországban
Olaszországban sokféle kultúra keveredett: minden városa, régiója más és más látványosságot kínál.