Abu Szimbelt Nagy Ramszesz építtette Núbiában. Ez két sziklatemplom, egy nagyobb és egy kisebb.
A hagyományos templomokkal ellentétben itt nincsen napfény, hiszen a sziklába van vájva, ennek ellenére a szentély úgy van kialakítva, hogy egy meghatározott időben besüssön a nap, és megvilágítsa, így láthatóvá tegye az istenek szobrait. Ez pontosan kétszer fordul elő évente, február 20-án és október 20-án öt percig betűz a nap a szentélybe. Ez a különleges kialakítás egyedülálló. A templomokat húsz évig építették, Ramszesz 24. uralkodási évében szentelték fel.
A nagy templomot a hivatalos főisteneknek szentelték, Amonnak, Ré-Harahtinak és Ptahnak. Monumentális méretei megdöbbentőek. A homlokzat 38 méteres szélességével és 33 méteres magasságával elképesztő méreteket ölt. A sziklafal lefaragásával olyan hatást értek el, mintha egy pülón lenne. A homlokzat tetején Thot isten szent állatai, 22 pávián imádja a felkelő napot. Ezt a Nagy Templomot földrengés rongálta meg nem sokkal a hivatalos felszentelés után. A károk nagy részét helyrehozták, de a bejáratnál álló szobor leomlott felsőteste a mai napig úgy látható.
A Kis Templom Hathor istennő tiszteletére épült, akit Ramszesz felesége, Nofertari személyesít meg. Nofertari nagyon nagy tiszteletben állt, nem csak a nép, hanem férje szemében is, ezt bizonyítja, hogy a Kis Templomban álló szobra azonos magasságú Ramszeszéval, ami más fáraók feleségénél nem fordult elő.
1817-ben Giovanni Belzoni megtalálta és feltárta a homokkal betemetett templomot, és mindent elvitt belőle, amit értékesnek talált.
1960-as években olyan akció indult, ami egyedülálló a régészet történetében. Az Asszuáni-gátat tervezték, megépítése szükségessé vált, viszont tudták, hogy ezáltal a Nílus vize oly mértékben fog megemelkedni, hogy elárasztja Abu-Szimbelt. Nemzetközi kampányt indítottak a templom megmentéséért. Négy év alatt a templomok szikláit tömbökre szedték, és elszállították, majd 250 méterrel távolabb, ahol már jóval magasabban volt, összeillesztették. 1700 munkás dolgozott az áthelyezésen és 36 millió dollárba került. Annyira pontosan dolgoztak az áthelyezésen, hogy még a tájolást is pontosan úgy határozták meg, ahogy az eredeti helyen volt, így a mai napig is akkor és úgy süt be a nap a szentélybe évente kétszer, ahogy eredetileg több ezer évvel ezelőtt.